Azon a napon mikor kiderül, hogy diabéteszes vagy és szénhidrát csökkentetten kell étkezned, fontos válaszút elé érkezel az életedben. Azaz étkezés, amit addig folytattál biztosan nem művelhető tovább. Átböngészed a táblázatokat és akkor szembesülsz a ténnyel, hogy valószínűleg éhenhalásra vagy ítélve! Az én esetemben a reggeli 30g szénhidrát kb. egy zsemlének felel meg. Először azt gondoltam, hogy ez nem túl sok. Aztán az első reggelinél rájöttem, hogy ez nem, hogy nem sok, de egyenesen kevés. Szinte már koplalás! Addig ugyanis annyit ettem, amennyivel jól laktam, mert hát a mondás is azt mondja, hogy „reggelizz úgy, mint egy király”. Bizony be kell vallanom, hogy az egy szem zsemle nem segített rajtam. Úgy éreztem, hogy a diabétesz csak arra jó, hogy az éhségbe haljak bele.  Ez persze semmi volt az ebédhez képest, amikor a dietetikus azt mondta, hogy a kedvenc nokedlimnek neki sem érdemes állni, mert csak annyit ehetek belőle, ami a fél fogamra sem elég.                                  A másik kedvencem a kruplistészta is fokozottan hátrányos, összeomlani látszott minden esélyem a túlélésre.

Ezután próbálkoztam mindenféle korszerű szénhidrát csökkentett élelmiszerrel, de amellett, hogy nagyon drágák, a tésztát például az állaga miatt, nem voltam képes megenni. És, hogy a kínjaimat tovább fokozza a konyhaművészet, még a mindenki által szeretett rántott húst is lisztbe, meg prézlibe kell forgatni! Az ebédre szóló teljes szénhidrát adagom 7dkg lisztnek felelt meg. Gondolja át mindenki, hogy mit lehet csinálni ennyi lisztből. Azonnal rávágja az ember, hogy semmit, de el kell mondanom, hogy furcsák vagyunk. Ezt a választ azok adják, akik nincsenek ilyen kényszerhelyzetben. Az agyamban elkezdett egy hang jelezni: kezed, lábad vagy a bőséges ebéd? Én pedig szeretek mindent, amivel együtt születtem, így hát nem volt választási lehetőségem.

Azt azért meg kell említenem, hogy a szénhidrát csökkentett termékek között is vannak finomak. Az édességek között olyanokat találtam, amik verik a normál vetélytársaikat. A sütemények, amiket pedig jó néhány remek cukrász készít, jobbak is. Nyugodtan merem ajánlani bárkinek a kóstolást. Bajt nem okoz senkinek, legfeljebb a pénztárcája is karcsúbb lesz!

Visszatérve az eredeti gondolatomhoz, tehát megadtam magam a sorsomnak. Inkább a mennyiséget fogtam vissza, ami az első héten nem volt egyszerű, de lassan hozzászoktam. A súlyom állandóvá vált, mert nem voltak, ”de degeszre ettem magam” napok. Ez az eredeti versenysúlyomhoz képest tizennégy kilóval könnyebb. Könnyebben mozgok, jobb a közérzetem. Nem is tudom hány kilós lennék, ha nem jön ez a baj? Baj? Felfogás kérdése! Most már inkább azt gondolom: ez volt a jel, hogy figyeljek magamra!

Megtehettem volna hamarabb is!